Oldal betöltése folyamatban...
EN | HU
Számlaszám: OTP Bank 11735005-20550806

Szeretetfalu épül a pusztában


Az ÁGOTA® Alapítvány 2018-ban vásárolta meg - többek között kormányzati támogatással - azt a 7 hektáros területet Bács-Kiskun megyében Tass - Alsószenttamáson, ahol ifjúsági, szabadidős, kulturális, képzési és lelkiségi központ épül gyermekvédelmi gondoskodásban élő gyerekek számára. Többek között itt, ezen a saját területen tervezi megtartani a szervezet 2022-től az állami gondozottak nyári táborát, az ÁGOTA tábort. A terület rendezése után egy olyan épületkomplexumot fognak itt kialakítani, amely a Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató gondoskodásában felnövő gyerekek számára téli-nyári szálláshelyként és rendezvényhelyszínként is hasznosulhat. 

A terület korábbi tulajdonosa a Mécses Szeretetszolgálat Magyar Börtönpasztorációs Társaság volt, akik a börtönbüntetésüket letöltő emberek társadalmi integrációját segítő tevékenységet folytatattak itt, majd egy idő után elnéptelenedett. A terület megvásárlására jelentős állami támogatást kapott a szervezet, de az ott található templom, a közösségi ház és hat családi ház rendbetételéhez, valamint az óriási terület körbekerítéséhez további támogatókat keresett és talált az ÁGOTA® Alapítvány.

Ennek eredményeként a családjukból kiemelt gyermekeket segítő szervezet által csak ÁGOTA Falvának nevezett helyen zajlik a munka. A leghasznosabb, épített ingatlanokat is tartalmazó rész rekonstrukciója és teljes megújulása hamarosan befejeződik, valamint az új funkciók fogadására alkalmas infrastrukturális feltételeket alakítják. A munkálatok három ütemben folynak. 

A beruházás első ütemének legnagyobb feladata a közművesítés volt: először a csatornázás, az áram és a vezetékes víz bevezetése történt meg – ez utóbbira az Innovációs és Technológiai Minisztérium nyújtott anyagi támogatást. Az itt álló, leromlott állapotú öt családi ház és a Szent Jobb Lator templom is teljesen felújult, a tervek között szerepel a mögötte található kálvária megújítása is. 

Szintén az első munkálatok között volt a területet bekerítése. Ebben a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács támogatta az alapítók törekvését, valamint a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága, hiszen a kerítésépítéshez ez a szervezet biztosította a munkaerőt: a feladatot fogvatartottak végezték, jóvátételi munkaként.

Jelenleg a közösségi ház felújítása zajlik. Itt belső konyhát, éttermi részt alakítanak ki. A közelében egy közel 200 nm-es, nagy, és több kisebb méretű filagóriát építenek. 

A növényesítés folyamatos: eddig 6000 cserjét és 250 pusztaszilt ültettek el, ami idén ősszel, novemberben 1250 facsemete elültetésével folytatódik.

Jövőre, a második ütemben kezdődik meg az ezer fő ellátására képes vizesblokk kialakítása, szikkasztós szennyvíztározós rendszer kiépítésével. Szintén ekkor készül majd el az a rendezvénycsarnok, az amfiteátrum, amely hasonlóan nagyszámú közönség befogadására lesz alkalmas. 

Ez az ütem a sportterületek kialakításával fejeződik be jövőre, ekkor válik a terület teljes körűen alkalmassá az új funkciókra. De már most látszanak azok a helyek, amelyek különböző hasznos elfoglaltságokra teremtenek majd lehetőséget: ilyenek lesznek a mozgásra hívó foci-, illetve strandröplabdapályák, a nyári melegben enyhet adó medencék. ÁGOTA Falvára több játszóteret is terveznek, kisebbeknek és nagyobbaknak is. 

A harmadik ütemben más csak apró simítások maradnak hátra. A tervek szerint két év múlva, a jubileumi, 25. ÁGOTA tábort már itt, ezen a területen szeretné megtartani az ÁGOTA® Alapítvány, de ahogyan fejlődik az infrastruktúra, úgy fognak itt egyre több, kisebb lélekszámú programot tartani. 

Az Alapítvány és a Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató köszönettel tartozik a sok támogatásért, amely lehetővé teszi a terület megújulását és későbbi használatát. Különös tekintettel a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal szakembergárdájának és dr. Kovács Ernő kormánymegbízottnak, valamint a Tass - Alsószenttamás közvetlen szomszédságában lévő települések polgármestereinek a segítő szándékért. 




Komoly- és könnyűzenei kavalkád a 26. ÁGOTA Táborban ÁGOTA Falván

Komoly- és könnyűzenei kavalkád a 26. ÁGOTA Táborban ÁGOTA Falván

Csajkovszkijtól egészen a modern filmzenei feldolgozásokig számos zenemű felcsendült Mága Zoltán, világhírű Liszt Ferenc-díjas magyar hegedűművész és zenésztársainak koncertjén a 26. ÁGOTA Táborban.

ÁGOTA Falván készült az ÁGOTA Közösség válogatottja a lengyelországi, nemzetek közötti kispályás labdarúgótornára

ÁGOTA Falván készült az ÁGOTA Közösség válogatottja a lengyelországi, nemzetek közötti kispályás labdarúgótornára

Komoly megmérettetésre készül az ÁGOTA Közösség futball válogatottja, augusztusban ugyanis Lengyelországban adhatnak számot tudásukról.

Békében önmagunkkal, embertársainkkal és Istennel – hit-tábort szervezett az ÁGOTA Közösség

Békében önmagunkkal, embertársainkkal és Istennel – hit-tábort szervezett az ÁGOTA Közösség

5 napos hit-tábor valósult meg ÁGOTA Falván, amelyen mintegy 40 gyermekvédelmi gondoskodásban élő fiatal vett részt.

ÁGOTA Falván, a MANÓ táborban gyűjtöttek élményeket fiataljaink

ÁGOTA Falván, a MANÓ táborban gyűjtöttek élményeket fiataljaink

Az év közben fejlesztésen részt vevő gyermekei és nevelőszülői családjaik részére szervezett 4 napos gyógypedagógiai tábort a közelmúltban az ÁGOTA Közösség!

Környezetvédelmi előadáson vettek részt az ÁGOTA Közösség ÁGOTA Falván dolgozó munkatársai

Környezetvédelmi előadáson vettek részt az ÁGOTA Közösség ÁGOTA Falván dolgozó munkatársai

Miről lehet felismerni a gyurgyalagot vagy a szalakótát? – többek között erre a kérdésre is választ kaphattak nemrégiben ÁGOTA Falván dolgozó kollégáink.

Környezetvédelmi napot rendeztünk gyermekeinknek ÁGOTA Falván

Környezetvédelmi napot rendeztünk gyermekeinknek ÁGOTA Falván

24 gyermekünk érkezett nemrégiben ÁGOTA Falvára a Bács-Kiskun és a Pest vármegyei nevelőszülői hálózatból, ahol egy ismeretterjesztő délutánon vettek részt a környezetvédelem világnapja alkalmából.