Oldal betöltése folyamatban...
EN | HU
Számlaszám: OTP Bank 11735005-20550806
/media/uploads/images/post_upload/Cseke Gbor s fotja.jpg

Egy tizenöt éves fiú egészen egyedi látásmódja

Egészen különleges módon látja a világot és fotóival számos üzenetet tud eljuttatni az emberekhez, eredményesen atletizál és gimnáziumban tanul – ő Cseke Gábor, a gyulai Arany János utcai lakásotthon lakója.  Mélység című alkotásával a közelmúltban az Isteni fénykép elnevezésű fotópályázat különdíját érdemelte ki. A kép egyetlen fotón be tudja mutatni, hogy milyen lent a gödör alján, s hogy miként lehet onnan felállni. 

Gyula  

Gábor gyermekvédelmi gondoskodásban nevelkedik, a Szeged-Csanádi Egyházmegye által fenntartott Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltatónál. Öt évvel ezelőtt húgával együtt került a gyulai intézménybe, ahol nagy odafigyeléssel gondozzák, nevelik őket.

– Elsős vagyok az itteni Karácsonyi János Katolikus Gimnáziumban. Legfőbb, legkedvesebb hobbim a sport, évek óta atletizálok – mesélte lapunknak a fiatalember. Mint elárulta, több szakágat is kipróbált, a gerelyhajítással is próbálkozott, de a futásnál teljesedett ki igazán. Legjobb eredménye egy óriási bravúrnak számító országos bajnokságon szerzett nyolcadik hely, 800 méteres síkfutásban. Kérdésünkre elmondta, valamennyi hétköznapon edzenek, de gyakran szombaton is tréningeznek, hogy a lehető legjobb eredményeket érhessék el. Nagyon gyakran előfordul, hogy amint visszaér az iskolából, csak leteszi a táskáját, és már indul is a foglalkozásokra. Két edzője Mócz Dániel és Kertes István.

A futás és a tanulás mellett, amikor ideje engedi, fotózik, szívesen követ el – ahogy ő maga nevezi – „szemfényvesztéseket, szemtévesztéseket”. Alkotásai mindenki számára mást mondanak, de biztos, hogy nem szokványosak, érzelmeket, érdekes pillanatokat fejeznek ki, jelenítenek meg. Emellett pedig olyan különleges látásmódról árulkodnak, amely nagyon keveseknek adatik meg. A fiatalember ugyanis egyedi perspektívából képes láttatni a világ dolgait, amely a legtöbb ember számára újdonságnak számít.

Egyik ilyen fotójával nevezett be a Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató által kiírt Isteni fénykép elnevezésű pályázatra. A telefonnal készített fotót a zsűri különdíjjal ismerte el. Mint megtudtuk, a kép mindenkiben más asszociációt indít el, sok különböző visszajelzést kapott, de biztos, hogy senkit nem hagyott hidegen. Gábor korábban úgy fogalmazott, igyekezett megmutatni, milyen, amikor valaki lent van, és segítenek neki onnan kikecmeregni. A képen ő maga látható, tehát a segítő szerepét éppen a 15 éves diák tölti be. Nagyon érdekes, hogy a pályamunkát a tehetség a lakásotthon udvarán készítette, semmilyen díszletre, háttérre nem volt szüksége, hogy a történetet élettel töltse meg, emberközelbe hozza.

Gábornak számos hosszú távú terve van, szeretne sikeres lenni az atlétikában, az iskola után gyógymasszőrnek készül, illetve van egy titkos álma is, amelyről egyelőre nem szeretett volna részletesen beszélni. S persze folytatná a fényképezést is. Bár szerényen vallott róla, de ehhez jól jönne egy kicsit komolyabb telefon, mert a jelenlegivel nem lehet bármit megcsinálni, a fejlődéshez viszont szükség lenne egy jobb készülékre.

A lakásotthonban ugyanakkor mindenben támogatják, segítik, hogy tehetsége még inkább kibontakozhasson. Mint mondta, ez nagyon sokat számít neki, különösen, a kissé nehezebb napokon.

Szerény, szorgalmas, tehetség 

A lakásotthon vezetője, egyben a fiatalember nevelője Ugorné Topa Edit és Perei Lilla szakmai vezető egyaránt nagyon jó véleménnyel van Gáborról.

– Az első pillanattól kezdve látszódott rajta, hogy sok van benne. Kezdetben, amikor még szüksége volt erre az edzésekre vagy a versenyekre, nem csak mi, hanem idősebb társai is elkísérték. Szerénysége mellett egy kreatív, érdeklődő fiú, és mint képei is mutatják, nagyon egyedi látásmóddal rendelkezik. Segítjük abban, hogy a terveit meg tudja valósítani és a képességeit minél inkább kibontakoztathassa – fogalmazott Ugorné Topa Edit.

/media/uploads/images/post_upload/KCS_9413.jpg
Újra menő frizurákkal csaltak mosolyt az ÁGOTA Közösség fiataljainak arcára
/media/uploads/images/post_upload/BC5K3990.jpg
800 gyermekben ébresztünk reményt
/media/uploads/images/post_upload/Heti mott_2024.png
Heti mottó