Oldal betöltése folyamatban...
EN | HU
Számlaszám: OTP Bank 11735005-20550806
/media/uploads/images/post_upload/Karcson Imrn s a fik.jpg

A nevelőszülői hivatás 2014 óta foglalkoztatási jogviszonynak minősül. A kormány célja, hogy a gyermekvédelmi szakellátásba kerülő gyermekek elsődlegesen nevelőszülői családokhoz kerüljenek. A Szent Anna díjat először négy évvel ezelőtt a szociális munka napján adták át, akkor az egyik díjazott az ásotthalmi Sánta Lászlóné volt. A kitüntetésből évente hat adományozható, 2021-ben a Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató két nevelőszülőjének munkáját ismerték el. 

Szerénységgel, alázattal segít Erzsébet

A dévaványai Karácsony Imréné, Erzsébet, munkája példaértékű. 2000 óta nevelőszülő, eleinte férjével, majd 2015-ös válásukat követően egyedül folytatta nevelőszülői tevékenységét. Jelenleg 5 gyermek él nála, két testvérpár és egy fiú, a legidősebb gyermek 16 éves, középiskolás, a legkisebb pedig 6 éves, most kezdte az első osztályt. 

Összesen 48 gyermeket nevelt eddig, 12 gyermeket örökbe adott, 29-et hazagondozott. Enyhe értelmi fogyatékos gyermekekről is gondoskodott, számukra minden fejlesztést, vizsgálatot maximálisan biztosított. Egy 3 éves kislányt, – aki halmozottan fogyatékkal élt, cumisüvegből evett csak – más településekre is rendszeresen hordott fejlesztésekre. Koraszülött gyermekeket is vitt haza kórházból, akikkel évekig korai gondozóba, szakorvosi vizsgálatokra járt.

– Ez a 21 év nagyon sok örömet adott. Más embereken segíteni nekem boldogságot jelent, így van ez minden egyes hazagondozás és örökbeadás kapcsán. Nehéz elengedni őket, persze, de a visszajelzések megerősítenek engem – mesélte. Példamutatásának köszönhetően a nála nevelkedő gyermekeket felkészítette az önálló életre, a tőle kikerülő fiatalok megállják helyüket az életben, rendszeresen visszajárnak hozzá látogatóba.

Otthonra találtak, otthont nyújtanak

A Szent Ágota Baranya megyei nevelőszülői hálózatának tagjaként a Székelyszabaron élő Molnár Mária 2010 óta végzi munkáját alázatosan, teljes odaadással. A nevelőszülő és családja szeretete, elfogadása és teherbíró képessége csodálatra méltó. Jelenleg 6 gyermeknek - köztük egy 3-as és 2-es testvérsornak - nyújtanak szeretetteljes és biztonságos családi légkört. Az elmúlt 11 évben még 5 másik gyermek is töltött náluk több-kevesebb időt. A nevelőszülőnél beteg, különleges szükségletű fiatalok is nevelkednek. 

Mária és férje Rezső 1993 óta élnek Magyarországon, a jugoszláviai háború miatt menekültek Baranyába. 37 éve házasok.  Példaértékű, hogy a Baranyában újra otthonra lelt házaspár támogató, meleg légkört, otthont teremtett a náluk nevelkedő különleges szükségletű gyermekeknek.

Büszkék nevelt gyermekeikre

2020-as díjazottunkat, Erki Ferencnét és férjét is nagy meglepetés érte karácsony előtt. Terike akkor lett Szent Anna díjas ám a járványhelyzet miatt a hivatalos díjátadó elmaradt. A családot meglátogatta kerekharaszti otthonukban Fülöp Attila szociális ügyekért felelős államtitkár és Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő, valamint Szabó Zsolt a térség országgyűlési képviselője, a szolgáltató nevében pedig András Katalin, főigazgató-helyettes, hogy személyesen gratuláljanak nekik. 

 – Nagyon büszkék vagyunk nevelőszüleinkre. A Szent Anna díj egy új kitüntetés, amivel az a célja a kormányzatnak, hogy reflektorfénybe állítsa a nevelőszülői hivatást. Az első két évben egy-egy, legutóbb két díjazottunk volt. Számunkra is nagy megtiszteltetés hogy olyan nevelőszülőink vannak, akik kiérdemlik ezt az elismerést. – magyarázta András Katalin. 

Terike férje Ferenc is nevelőszülő ketten együtt 21 gyermeket - 16 fiút és 5 lányt - neveltek fel 27 év alatt. A házaspár sok energiát fektetett abba, hogy a fiatalokat tanulásra ösztönözzék: eddig mindannyian szakmát szereztek vagy továbbtanultak. Jelenleg két 22 éves és egy 16 éves fiú él náluk. Dávid az Óbudai Egyetem hallgatója, Bence, pénzügy-számvitelt tanul, míg a középiskolás Titánnak a sport a hobbija.

–  Ezekből a példákból is látszik, hogy a nevelőszülői hivatás pótolhatatlanul fontos a társadalom számára. Akik elhivatottságot éreznek és szeretnének az otthonukba gyerekeket befogadni, azok tájékozódhatnak és jelentkezhetnek a www.szentagota.hu weboldalon – fogalmazott a Szent Anna díj kapcsán a szolgáltató főigazgatója, Kothencz János. 




/media/uploads/images/post_upload/KC2415_1626.jpg
1600 jószándékú ember szíve dobbant együtt a szegedi ÁGOTA® Futáson - VIDEÓVAL
/media/uploads/images/post_upload/DHE_6520.JPG.jpeg
Pillanatképek az ÁGOTA® Futásról VI.
/media/uploads/images/post_upload/KC2415_1904.jpg
Pillanatképek az ÁGOTA® Futásról V.