Módszertanunk által szervezett lelki napon vehettünk részt március 14-én Máriapócson.
Gyakran tapasztaljuk, hogy a világ szelleme befolyásolja azt, hogy hogyan ünneplünk.
Hívő emberként magunk is úton vagyunk Isten országának teljessége felé. Mivel az országba beléptünk a keresztség és a hit által, ezért személyes ügy számunkra, hogy ne tévelyegjünk a múlandó világban. Legyünk éberek, és az üdvösség útján járjunk. Emiatt fontos, hogy a nagyböjti időben megálljunk, és elmélkedjünk. Helyzetünkből adódóan nem választhatjuk szét saját üdvösségünk és testvéreink üdvösségének kérdését. Különösen nagy a felelősségünk a ránk bízott gyermekek hitbeli nevelése tekintetében. Érzékenységük és várakozásaik köteleznek minket, hogy jó példával járjunk előttük, mert nem csak amit mondunk, meghallanak bennünket is. Ezért törekedtünk arra, hogy a lelki napon résztvevő munkatársaink hazavigyék tapasztalataikat, otthon is támogatva kisebb és nagyobb testvéreiket. Még inkább tudjanak hatni környezetükre a hit erejével, hogy boldog legyen a húsvéti ünnep.
Mindenekelőtt a templomba mentünk, a napot imával kezdtük. Kifejeztük tiszteletünket a kegykép és az ereklye előtt. A konferencia-központban a regisztráció után három előadást hallgattunk meg. Dlubala Robert, a Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató pasztorációs munkatársa a bűnbocsánat és megbocsátás jelentőségéről és az öröm fontosságáról beszélt. Ősz Tibor atya, a Szent Lukács Görögkatolikus Szeretetszolgálat lelki igazgatója az ünneplés keresztény gyakorlatáról és a mindennapokban megélt hitünkről osztotta meg velünk gondolatait. Az üdvösség felé vezető Mária-tiszteletről Páll Miklós atya a Szent Zotikosz Gyermekvédelmi Intézmény lelki igazgatója beszélt.
Ebéd után történelmi kalandban volt részünk, az egykori fatemplom mását és a kegyhely történetét mutatta be egy fiatal teológus a csoportunknak.
Isten áldását kérve magunkra, szeretteinkre, gyermekeinkre indultunk útnak.
A reményünk alapja az üzenet, a kinyilatkoztatás. Melyet felfogva átadtuk létezésünket.
Az Úr megfizette vétkeink árát. Ha vele tartunk, mi is részesei vagyunk a győzelemnek. Feltámadása által uralmának örökösei vagyunk, melyben ember nem árthat nekünk. A világ erői fölé helyezett minket. Az Atya házában helyet készített számunka. Békességünk és reményünk van.
Áraszd ki Lelkedet Urunk, vezesd a tetteinket és tereld gyermekeinket is a Te útjaidra, hogy életük legyen és az örökké bőségben legyen!