Oldal betöltése folyamatban...
EN | HU
Számlaszám: OTP Bank 11735005-20550806
/media/uploads/images/post_upload/1913440_B2686461.jpg

Középpontban a gyermek



A gyermek- és ifjúságvédelemmel foglalkozó ÁGOTA® Alapítvány immáron másodjára rendezett országos szakmai találkozót állami, egyházi és civil szereplők számára a szegedi dómban.  

„Valamennyien érzékelhetjük, egy politikai és lelki rendszerváltáson vagyunk túl, s ezek a rendezvények beleillenek abba a programba, amit az új Alaptörvény is tartalmaz a felelősségvállalásról, hogy nemcsak a társadalomnak, hanem az egyénnek is vannak kötelezettségei” – fogalmazott B. Nagy László kormánymegbízott a konferencián. Hozzátette, a kormányzat hosszú távú elképzelése, hogy a korábban kizárólag állami feladatokat – ilyen például a gyermekvédelem is – a civil szférával és az egyházak részvételével, lelkileg más megközelítéssel végezze. B. Nagy hangsúlyozta, fontos, hogy az elesettek támogatása ne csupán anyagi támogatást jelentsen. „Az ÁGOTA együttműködése az egyházmegyével példaértékű, az ilyen kezdeményezéseket fejleszteni kell! Mi mindent meg fogunk azért tenni, hogy ez így működjön, még akkor is, ha ez olykor esetlegesen a jogszabályok határai felé sodor bennünket” – jegyezte meg a kormánymegbízott. 

Gyermekvédelmi lakásalapot hoz létre a kormány 

Soltész Miklós, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium szociális, család- és ifjúságügyért felelős államtitkára elsődleges célnak nevezte, hogy a 12 évesnél fiatalabb gyerekek ne gyermekvédelmi intézménybe kerüljenek, hanem befogadó szülőkhöz. Ezt tartalmazni fogja a most készülő törvény is. A gyermekotthonokban dolgozók a korábbinál sokkal hangsúlyosabb feladatot is kapnak, a gyerekek önfenntartó képességét is fejleszteniük kell. Erre azért van szükség, mert a tapasztalatok szerint az ellátásból 18 évesen kikerülő fiatalok hamar felélik megtakarított pénzüket. A kormány gyermekvédelmi lakásalapot hoz létre, a következő tíz évben összesen 4000, egy vagy másfél szobás lakást vásárolnak. Ezekre pályázhatnak a fiatalok, és 30 éves korukig lakhatnak a gondozásból kikerültek. 

 „Az elmúlt másfél évben elkészített egyeztetések révén egy olyan koncepció készült el, melynek középpontjában immár a gyermek áll” – jelentette ki Dudás Zoltán. A Nefmi Gyermek- és Ifjúságvédelmi Főosztály főosztályvezetője kijelentette, minden gyermekben meg kell találni az értéket, a méltóságát, s azt kell finomítani, kibontakoztatni. A kormányzat céljaival kapcsolatban elmondta, a nevelőszülők számára valamiféle foglalkoztatotti jogviszony kidolgozását végzik, ami a szolgálati időbe is beleszámítana. 

Az egyházmegye személyekben és közösségekben gondolkodik 

„Az egyházmegye társadalmi feladata a társadalom” – röviden így fogalmazta meg Kiss-Rigó László az egyház e téren végzett munkáját. A megyés püspök az egyházmegye alapító okiratában leírt kötelezettségek közül emelt ki néhányat, ezzel szemléltetve, hogy az egyház akkor leírt társadalmi feladatai máig érvényesek. 

„Ahol szükség van bizonyos feladatok elvégzésére, ahol igény jelentkezik, ott mi megpróbálunk ezeknek az igénynek eleget tenni a legjobb tudásunk szerint. Vonatkozik ez a közoktatásra, a felsőoktatásra, a gyermek- és ifjúságvédelemre” – hangsúlyozta a megyés püspök.  

„Mi nem intézményekben gondolkodunk, hanem személyekben, közösségekben. Ha egy adott közösség többsége kifejezi szándékát, hogy keresztény értékrend alapján működjön, és az aktuális fenntartó partnerként együttműködve reagál, akkor mi felelősséget érzünk, és megpróbáljuk ellátni a feladatot” – hangsúlyozta a megyés püspök. 

Kothencz: szemléletformálásra van szükség 

Kothencz János, Szeged-Csanádi Egyházmegye gyermek- és ifjúságvédelmi főigazgatója, aki az ÁGOTA® Alapítvány vezetője úgy látja, az elmúlt 15 évben az volt a jellemző, hogy a szakmai szempontokat felülírták az anyagiak. Keveredtek a különböző profilú intézmények, ami a gyerekekre nézve is hátrányos volt.  

Kothencz kijelentette, úgy látja, most a szemléletformáláson, a gyermek méltóságán van a hangsúly. „A gyermekkel való közvetlen bánásmód minőségében kell változtatni” – szögezte le, majd hozzátette, az elmúlt évtizedekben megrögösödött szolgáltatói és felügyeleti típusú attitűdjét kell megváltoztatni módszer specifikus eszközökkel, tudatos érzékenyítéssel át kell transzformálni egy törődő, nevelő attitűddé. „Ennek az emberi és szakmai kihívásnak igyekszünk eleget tenni az új pedagógiai programhálónkkal. A kollégáknak fel kell tenniük maguknak azt a kérdést, hogy változok, változtatok-e a hozzáállásomon, vagy továbbra is mutogatok mindenféle más szempontra. Mi azt látjuk, nagyfokú a hajlandóság a kollégákban a változásra- mondta el. 

Az új szakmai program középpontjában a gyermek áll 

A kutatásokból az derült ki, hogy a gondozásba kerülő gyermekek 65%-a bizalmatlan az emberekkel. Arra a kérdésre, hogy kihez fordulnának segítségért, 60%-uk azt válaszolta, hogy senkihez. Azt érzik, hogy senkire sem számíthatnak, és az események a fejük fölött történnek, pusztán elszenvedői azoknak. Az igényszintjük gyakran irreális, jövőképük bizonytalan. Az új szakmai program kidolgozását ez indokolta. Pósáné András Katalin, az ÁGOTA® szakmai csoport képviselője elmondta, a gyerekek ilyen szintű sérültsége miatt a korábbi felügyelői hozzáállást fel kell váltani. A gyerekeket ért kudarcokat, sérüléseket már a rendszerbe kerülésükkor elkezdik oldani. A nevelőszülőket is képzik, nem csak a gyerekek gondozóit a KÁSZPEM® módszer alapelvei szerint. 

A konferencia záró előadásában Domszky András, az NCSSZI Nemzeti Család és- Szociálpolitikai Intézet Módszertani Igazgatóságának vezetője a bizalomról szólt. Leszögezte, az alkalmas nevelő nem egyszerűen szavaival, hanem saját példájával van jelen a rendszerben. A nevelők felelőssége óriási, hiszen folyamatosan meg kell, hogy erősítsék a gyereket.


Kothencz János előadása


B. Nagy László előadása:


Soltész Miklós előadása:


Dr. Kiss-Rigó László előadása



Szeged VTV - Híradó II. ÁGOTA Országos Gyermekvédelmi Konferencia 2012. 05. 10.


Echo Tv - II. ÁGOTA Országos Gyermekvédelmi Konferencia 2012. 05. 10.


Több mint ezer gyermek kerülhet szerető családhoz