Oldal betöltése folyamatban...
EN | HU
Számlaszám: OTP Bank 11735005-20550806
/media/uploads/images/post_upload/konferencia999_0.jpg

Kiszélesedő egyházi szerepvállalás a gyermekvédelmi szakellátásban



A gyermekvédelmi szakellátásban egyre növekszik a történelmi egyházak szerepvállalása. Erről az együttműködésről is szólt a IV. ÁGOTA Országos Gyermekvédelmi Konferencia, melyen Soltész Miklós államtitkár elmondta, ma már ezerkétszázzal több gyermek nevelkedik családban, mint négy évvel ezelőtt. 

 

Szemléletváltásra van szükség ahhoz, hogy a gyermekvédelem területén dolgozók is úgy érezzék, nemes hivatást teljesítenek, vagyis nem egyszerűen elvégzik feladatukat, hanem küldetésként tekintenek arra – erről szól köszöntőjében Kiss-Rigó László megyés püspök IV. ÁGOTA Országos Gyermekvédelmi Konferencián. 

 

„Egy kormányzati ciklus alatt 1200-al nőtt a gyermekvédelmen belül a nevelőszülőknél élők száma, de figyelembe kell venni, hogy több jogszabály idén január elején lépett életbe, nagyobb változásra ettől az évtől számíthatunk” – szögezte le Soltész Miklós, az EMMI szociális és családügyért felelős államtitkára. Elmondta, a kormányzat célkitűzése négy évvel ezelőtt az volt, hogy a gyermekotthonokban nevelkedők száma csökkenjen és ezzel párhuzamosan a nevelőszülőknél ellátottak aránya növekedjen. Fontos volt, hogy a jogszabályi háttér mellett biztosított legyen a díjazásuk, munkaviszonynak számítson a nevelőszülői hivatás, és a képzésük megreformálására is szükség volt - hangsúlyozta. Soltész Miklós szólt az állam és az egyházak közötti felelősség- és feladatmegosztásról is, mellyel kapcsolatban megjegyezte, négy és félszer nagyobb a nevelőszülői területen az egyházi jelenlét. „Azt mindenki tudja, még akkor is, hogyha nem hívő, hogy az egyházi jelenlét és szerepvállalás sok mindenben nyújthat segítséget azoknak a gyerekeknek, akik amúgy is sérültek” – fogalmazott Soltész Miklós. 

Az elmúlt évek eredményeivel kapcsolatban példaként elmondta, jelenleg 300 három év alatti gyermek él otthonokban, és közülük mintegy kétszázan még idén nevelőszülőkhöz kerülnek. Soltész rámutatott, mivel törekvés, hogy a 12 év alattiak – kivételes esetektől eltekintve – szintén családoknál nevelkedjenek, jelentősen meg fog változni az aránya a nevelőszülői és gyermekotthoni ellátásban élőknek. Másik cél, hogy az önálló életre neveljék a gyermekvédelemből kikerülő fiatalokat, így fecskeotthonok létesítését, támogatását is tervezi a kormányzat. 

 

Kothencz: minden gyermek fontos! 

„Minden gyermeknek fontos megtanítanunk, hogy ők az érdemeiktől függetlenül elfogadhatóak és szeretetre méltók. Ezt az evangélium tanítást az egyházi szektor mellett az államiban is fontos megjelentetni, másfajta attitűdök kialakítására van szükség” – erről már az ÁGOTA Alapítvány elnöke, Kothencz János beszélt. Az országos módszertani intézményként működő Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató főigazgatója leszögezte, a hazai szakellátás rendszerében a korábbi évtizedekre jellemző felügyeleti-típusú hozzáállás mindenképpen változtatást igényel. Hozzátette, a Váci Egyházmegyével és két görögkatolikus egyházmegyével is együttműködnek. „Az egyházi összefogás az ország gyermekvédelmi szakellátásnak mintegy 35-40%-át fedi le, és igyekszünk olyan együttműködéssel segíteni az állami fenntartót, amiben nincs különbség gyermek és gyermek közt, vagy éppen az ellátás színvonalában. A gyermek a mindenekfelett álló érdek” – fogalmazott Kothencz János.  

 

A konferencián több, mint ezer szakember vett részt, valamint nevelőszülők, és a gyermekvédelmi szakellátás szakmaközi együttműködői.