Az ÁGOTA Közösség tavaly októberben sikeresen együttműködött a SANDOZ Hungária Kft. munkavállalóival a CSR önkéntes napja alkalmából - ekkor a hirdi lakásotthonunk udvara szépült meg karitatív formában a vállalat munkatársainak köszönhetően. A folytatásnak idén ÁGOTA Falva adott otthont, ahova 51 Tolna vármegyei nevelőszülőnél élő gyermeket is meghívtak a gyógyszergyártó cég munkatársai.
- Az alapvető célunk az volt, hogy mind a kollégáink, mind az ÁGOTA Közösség fiataljai élményekkel gazdagodjanak – mondta el Stumpf Brigitta, a SANDOZ Hungária Kft. kommunikációs szakértője. – Kollégáinkkal és hozzátartozóikkal mintegy 50-en látogattunk el a színes eseményre, ahol közös szabadtéri játékokkal, sportprogramokkal és kézműves foglalkozásokkal igyekeztünk a gyermekek arcára mosolyt csalni.
A délelőtt első lépéseként Szabóné Szívós Ildikó, a Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató főigazgató-helyettese körbevezette a vendégsereget a helyszínen, így mindenki személyesen tapasztalhatta meg azt, hogy mennyi lehetőség és élmény vár azokra, aki ellátogatnak az ÁGOTA Közösség fellegvárába!
A közös sportvetélkedő központi eleme a víz volt.
Délután catchballban és floorballban is megmutathatták a résztvevők, hogy mit tudnak. Kipróbálhatták a hulahoppkarikát, az ugrálókötelet, pingpongozhattak és focizhattak, de a családi napon a csillámtetkó és a gyöngyfűzés sem maradhatott el .
A kötetlen hangulatú nap zárásaként kozmetikai tanácsadást tartottak a fiataloknak. A gyógyszergyártó cég munkatársai arra hívták fel a gyermekvédelmi gondoskodásban élők figyelmét, hogyan tudják gondosan megválasztani és felhasználni a különböző szépségápolási termékeket.
A családi rendezvény újabb jó példája volt annak, hogy gyümölcsöző az együttműködés az ÁGOTA Közösség és a SANDOZ Hungária Kft. önkéntes kollégái között.