Oldal betöltése folyamatban...
EN | HU
Számlaszám: OTP Bank 11735005-20550806
/storage/app/uploads/public/5cc/ae0/93d/5ccae093d5380708867482.jpg

A bajai nevelőszülői tanácsadók Ki mit tud elődöntőt szerveztek a területükhöz tartozó gyermekeknek azzal a céllal, hogy lehetőséget kapjanak arra, hogy megmutassák, miben érzik magukat tehetségesnek, hogy legyőzzék a félelmeiket a mások előtt való szerepléssel, hogy megmutassák kitartásukat egy feladattal szemben. A megmérettetésre a Nagybaracskai Művelődési Ház nagytermében került sor. A tanácsadók már előre beszerezték az információkat, hogy ki milyen kategóriában lép majd fel. Négy kategóriában jelezték a csemeték a részvételi szándékukat: tánc, ének, vers- és mesemondás. A gyerkőcök több-kevesebb izgalommal, de annál nagyobb lelkesedéssel és bátorsággal adták elő a közönségnek ki-ki a maga produkcióját. A közönség hatalmas tapssal köszönte meg az előadásokat. A zsűri igen nehéz döntés helyzetben volt. A különleges előadásokat a zsűri oklevéllel és ajándékokkal díjazta, és a fellépők közül is a legkiemelkedőbbeket I., II. és III. helyezéssel jutalmazták meg. Az alkalom szenzációsra sikerült. Látszott a gyerekeken, hogy komolyan vették a feladatot, hogy már egy jó ideje becsülettel készültek rá. Igen hosszú verseket, meséket hallhattunk, ami igen sok tanulást igényelt. Nem egy alkalommal régies nyelvezettel mondtak mesét, ami nagyon élvezetessé tette az előadást. Az ének- és táncprodukciók is nagyon színvonalasak voltak. Jó volt látni, hogy a nevelőszülők segítettek a gyerekeknek, biztonságot adtak nekik és nagyon-nagyon izgultak értük. Köszönetet mondunk ismét a Nagybaracskai Művelődési Háznak az együttműködésért!

/media/uploads/images/post_upload/5db93fc26ae39350087954.jpg
Csongrád megyei Ki-mit-tud
/storage/app/uploads/public/5de/643/300/5de6433007b32211349530.jpg
Országos Ki-Mit-Tud
/storage/app/uploads/public/5dc/151/809/5dc151809637a425893913.jpg
Ki-mit-tud Bács-Kiskun megyében