Fellobbant az első adventi gyertya lángja a mezőkeresztesi Szent Mónika Lakásotthon és a templomkert közös udvarán. A gyertyát Majoros János polgármester, Bárdos Krisztián plébános valamint a Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató főigazgató-helyettesei gyújtották meg. A város és az ÁGOTA Közösség közös rendezvényét szeretetvendégség zárta.
A Szent Mónika Lakásotthon lakóinak aktív részvételével lobbant fel Mezőkeresztesen a város adventi koszorújának első gyertyája. Advent első vasárnapján a templomi előadást valamint Majoros János polgármester köszöntőjét követően az ünnepség a Szent Mónika Lakásotthon és a templom közös udvarán folytatódott. A Jézus kereszt mellett álló adventi koszorút - amely Isten örökké tartó szeretetét, a reményt, a hitet, és az életet hirdeti -, Bárdos Krisztián plébános áldotta meg. Ezt követően a település polgármestere, valamint Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató főigazgató-helyettesei, dr. Szalai Beáta és Pál Hortenzia közösen gyújtották meg a hitet jelképező, első adventi gyertyát.
Az ünnepség zárásaként gyermekek dalai töltötték be a templomkertet. A közös énekszó után az ünnepségre érkezőket a fiatalok saját készítésű mézeskaláccsal és forró teával várták. Az agapé a lakásotthonban folytatódott, ahol az ÁGOTA Közösség pasztorációs csoportjának munkatársai gitároztak, a gyermekek énekeltek, és a város vezetőivel beszélgettek.