Oldal betöltése folyamatban...
EN | HU
Számlaszám: OTP Bank 11735005-20550806
/media/uploads/images/post_upload/IMG_20210613_114836.jpg

Lovakkal és egymással ismerkedtek a gyermekvédelmi gondoskodásban élő gyerekek

Nevelőszülői családok lovas napja Jászszentlászlón

Közel 70 fős vendégsereg érkezett vasárnap – gondoskodásba vett gyermekek és nevelőszüleik - Váradi Márkék lovastanyájára. A helyszín évek óta fogalom a Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató közösségében. Június 13-án hozzájuk hasonló, kiskunfélegyházi és Kiskunmajsa környéki nevelőszülői családokat vártak Jászszentlászlóra.

A házigazda szülei hosszú évek óta nevelőszülők, és rendszeresen szerveztek közösségi programokat a gyermekvédelmi gondoskodásban élő gyermekeknek és nevelőszüleiknek. Váradi Márk és párja négy éve vállalták ezt a hivatást, jelenleg hat gyermeket nevelnek, tehát így is, úgy is folytatják a családi hagyományt.

- A mi családunk önnfenntartó, gazdálkodunk, állatokat tartunk, földet művelünk, a feleségem lovassport edző, én oktató vagyok. Azt tapasztaljuk, hogy az állatok közelsége jó hatással van a gyerekekre, mentálisan és feladattudat kialakulásában is. A családi nap szervezésében nálunk mindenki szerepet vállal. Ilyenkor a gyerkőcök kedvenc programja a felnőttek elleni focimeccs szokott lenni, valamint az elmaradhatatlan lovaglás- magyarázta a házigazda.

Így volt ez most is. A nap reggeli tornával kezdődött, majd ügyességi feladatok következtek, az itt szerzett pontokért az ajándékokkal teli „szatócsboltban” választhattak játékot maguknak a gyerekek. Bencének és Jázminnak a bálagurítás volt a kedvence, a fiú volt ebben a győztes. Jázmin a lisztfújásban jeleskedett, a liszttel teli tányérban elrejtett cukorkát kellett így megtalálni. Emellett a zsákba futás, a lekváros kenyér evés és a talicskatolás is népszerű pontgyűjtő feladat volt. Bence a legértékesebb ajándékra, a focilabdára gyúrt, ami nem csoda, hiszen szeptembertől már a Grosics sportolójaként fogja rúgni a bőrt: nemrég felvételizett sikeresen a gyulai labdarúgó akadémiára. A lovaglás előtt a gyerekek közösen leápolták, és felszerelték a lovakat, majd akinek kedve volt, felülhetett rájuk. A Váradi családban nevelkedő Jázmin azonban már olyan ügyes, hogy állva is tud lovagolni – a lány annyira megszerette az állatokat, hogy állatorvosnak készül.   

-Az egész napos program összeállításában szolgáltatónk Közép-Magyarországi Területi Igazgatóságának nevelőszülői hálózata is részt vállalt. A nevelőcsaládi lovas nap célja, hogy a felnőttek és gyerekek között erősödjenek a kapcsolatok, közösen süssenek-főzzenek, ismerkedjenek a tanyasi élettel, a lovas kultúrával- fejtette ki Zsuboriné Kovács Mária, a Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató Bács-Kiskun megyei nevelőszülői hálózatának szakmai vezetője.

A tanya, amely egyébként is hat gyermek otthona, minden szegletében megtelt önfeledten játszó, futkározó boldog csemetékkel az óvodásoktól a középiskolásokig – akiket egy közös dolog köt össze, hogy mindannyian gyermekvédelmi gondoskodásban, nevelőszülőknél élnek.




/media/uploads/images/post_upload/KCS_9413.jpg
Újra menő frizurákkal csaltak mosolyt az ÁGOTA Közösség fiataljainak arcára
/media/uploads/images/post_upload/BC5K3990.jpg
800 gyermekben ébresztünk reményt
/media/uploads/images/post_upload/Heti mott_2024.png
Heti mottó