Nevelőszülőknél élő gyermekeink 3 korcsoportban nevezhettek és szabadon válogathattak a technikákból. A 28 beérkezett alkotás között voltak ceruzával, festékkel vagy éppen csillámtollal készített művek is.
A tehetséges fiatalok pályamunkáit 3 tagú zsűri értékelte, melynek tagjai Szécsényi Sándor, területi igazgató, Nemes Rita, a szekszárdi Illyés Gyula Gyermekkönyvtár vezetője, és Kerekesné Varga Veronika festőművész voltak.
Szécsényi Sándor területi igazgató a szekszárdi eredményhirdetésen elmondta, nagyon jó ránézni a kiállított művekre, mert azok vidámságot sugároznak. Érezhető, hogy az ifjú művészek az őket körülvevő boldogságból és mosolyokból inspirálódtak.
– Nagy öröm azt látni, hogy ti mindannyian találtatok olyan személyt a környezetetekben, akiben megbízhattok, akinek anyai szeretetét biztosan magatok mögött tudhatjátok. Legyen szó akár a vér szerinti szülőről vagy nevelőszülőről – mondta.
A 5-8 éves korosztályban Gyuricza Szkárlett, a 9-14 éves kategóriában Orsós Dávid, a 15 év felettiek korcsoportjában pedig Mánn Annamária alkotását találta a legjobbnak a zsűri. Természetesen a rajzpályázat minden résztvevője ajándékokkal térhetett haza.
A bonyhádi nevelőszülői családban élő, 9 éves Licska Mónika nagyon szeret rajzolni. Az ÁGOTA Közösség rajzpályázatára is készített egy szép alkotást, amellyel korcsoportjában elnyerte a második helyezést.
– A nevelőanyukámat rajzoltam le. Egy virágcsokrot tart a kezében, amit én szedtem neki a kertünkben – mesélte fiatalunk lelkesen.
Mónika nevelőszülője, Ceglédiné Jani Miléna elmondta, a kislány úgy született, hogy a jobb alkarjának alsó kétharmada hiányzik. Ennek ellenére fiatalunk nagyon ügyes a művészetek terén, rendkívül érdeklődő és kreatív.
– Móni ügyesen alkot. Mindig valami új technikát tanul, legutóbb például az ujjal festést gyakorolta. A művészetek mellett a sport is érdekli, nagyon szépen úszik – mondta a nevelőszülő.
A zsűri mindhárom kategóriában az első 3 helyezettet emelte ki, ez az alábbiak szerint alakult:
5-8 éves korosztály:
- Gyuricza Szkárlett
- Sárközi Martin
- Fucsik Alíz
Különdíjas: Balogh Mirella
9-14 éves korosztály:
- Orsós Dávid
- Licska Mónika
- Berecki Róbert
Különdíjasok: Balogh Elza, Orsós Amanda, Orsós Elizabet
15 év feletti korosztály:
- Mánn Annamária
- Folytyik Margit
- Orsós Eugénia
Különdíjas: Kovács Jázmin
Természetesen a rajzpályázat minden résztvevője ajándékokkal térhetett haza.