Oldal betöltése folyamatban...
EN | HU
Számlaszám: OTP Bank 11735005-20550806
/media/uploads/images/post_upload/Drogprev_ VII.jpg

Középpontban a fogyasztás és a megelőzés

            

Közel félezer gyermekvédelemben és a segítő szakmákban dolgozó szakember vett részt az uniós forrásból, az EFOP-1.8.9-17-2017-00017 kódszámú pályázati támogatásból megvalósuló országos, szegedi drogprevenciós konferencián, ahol a drogfogyasztás okairól, a megelőzés jelentőségéről hallhattak előadásokat. Az ÁGOTA Alapítvány és a Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató közös szervezésében megvalósuló rendezvényen a tényszerű adatokat bemutató szakmai előadásokon vehettek részt a konferencia látogatói.

Megdöbbentő képet festenek a kutatások a gyermek- és fiatalkorúak drogfogyasztásáról hazánkban. Egy 2015-ös felmérésen a megkérdezett 9–10. évfolyamos diákok 26,8 százaléka úgy nyilatkozott, hogy fogyasztott már életében valamilyen tiltott vagy legális drogot. Csaknem minden ötödik diák próbált már tiltott szert, minden hatodik vett be gyógyszert orvosi javaslat nélkül, és minden tizedik kipróbált már valamilyen, a piacon újonnan megjelenő dizájnerdrogot.

Alapvető fontosságú, hogy a gyermekekkel foglalkozó felnőtteket ez a jelenség ne érje felkészületlenül, hiszen elsőként a szülők és a tanárok találkoznak a problémával. Ezért az ÁGOTA Alapítvány és a Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató országos gyermekvédelmi és drogprevenciós konferenciát rendezett, amelyre a gyermekvédelem és a segítő szakmák területéről több mint ötszázan érkeztek. 


A Szegedi Szakképzési Centrum József Attila Általános és Szakképző Iskolájában tartott rendezvényen Sztojka Attila, a Belügyminisztérium társadalmi felzárkózásért felelős államtitkárságának főosztályvezetője előadásában hangsúlyozta, komoly feladat gyermekeink jövőjének meghatározása. Leginkább az, hogy melyek azok az eszközök, amelyek hozzájárulnak ahhoz, hogy a gyermekből egészséges felnőtt váljon. Hozzátette, mindenki egyforma eséllyel kell, hogy rendelkezzen, függetlenül attól, hogy az ország mely részén él.

A drogprevenció területén megvalósuló jó gyakorlatokról hallhattak a konferencia résztvevői Kassai Szilviától, az Emberi Erőforrások Minisztériuma Népegészségügyi Főosztály kábítószerügyi referensétől. A drogprevenció kapcsán a legfontosabb irányelv a korai kezelésbe vétel előmozdítása. – A cél az, hogy minél hamarabb felismerjék és kezeljék azokat a fiatalokat, akik ki vannak téve a kábítószer-használat kockázatának, vagy már élnek vele – magyarázta Kassai Szilvia, az EMMI Népegészségügyi Főosztályának kábítószerügyi referense. Emellett a kormány célja az, hogy ne csak a kábítószer-használatra fókuszáljanak, hanem más, hasonlóan káros szenvedélyekre, mint az alkohol és a gyógyszerfüggőség.


A konferencián az érdeklődők láthattak művészetterápiás színházi előadást, valamint bemutatkozott az ART-RAVALÓ szociális művészeti projekt is, amely az életre készíti fel a hátrányos helyzetű fiatalokat.