Pingpongütőket ragadtak az ÁGOTA Közösség fiataljai, hogy megmutassák ügyességüket a második alkalommal megszervezett ÁGOTA Asztalitenisz versenyen.
Csongrád-Csanád, Jász-Nagykun-Szolnok, Komárom-Esztergom, Bács-Kiskun, Nógrád és Tolna vármegyékből érkeztek nevelőszülőknél és lakásotthonokban élő gyermekeink a sporteseményre. A fiatalok 9 pingpongasztalon játszottak egymással ifjúsági és serdülő korosztályokban.
Kocsis Péter Bácsalmásról érkezett, és már évek óta asztaliteniszezik. Fiatalunk az ÁGOTA Falvi versenyre is örömmel jelentkezett.
– Imádok pingpongozni. Engem ez a sport tanított meg arra, hogy ha veszítek is, mindig fel kell állnom és küzdenem tovább. Az pedig külön öröm, hogy újra eljöhettem ÁGOTA Falvára, hiszen itt mindig remek a hangulat – mesélte a fiatal.
Váradi Márk, az ÁGOTA Közösség sportéletrendért felelős munkatársa elmondta, a program célja az volt, hogy fiataljaink - miközben aktívan töltik el szabadidejüket - barátságokat építsenek és ismerjék meg sorstársaikat.
– Az első ÁGOTA Asztalitenisz verseny után voltak olyanok, akik itt kaptak kedvet az asztaliteniszhez, azóta pedig már edzésekre is járnak. Remélem idén is felébresztjük néhány fiatalunk érdeklődését a sportág iránt – mondta.
A szakember hozzátette, a sport a közösségépítésen túl segít fejleszteni gyermekeinkben olyan kompetenciákat, amelyek felnőttkorukban, például a munkavállalás terén nélkülözhetetlenek lesznek majd.
Az eredményhirdetésen minden ifjú sportoló meglepetésekkel gazdagodott, a legügyesebbek pedig serleget és érmet vettek át.