Oldal betöltése folyamatban...
EN | HU
Számlaszám: OTP Bank 11735005-20550806

A pszichológus csoport munkája


A Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltatónál 2011 óta folyamatosan nő a pszichológus hálózat, amely mára már egy önálló divízióvá nőtte ki magát a szolgáltatón belül. A nevelőszülői hálózatban, valamint gyermek- és lakásotthonokban megvalósuló pszichológusi munka célja a Szent Ágotánál, hogy támogatást nyújtson a családjukból kiemelt gyermekek, nevelőszülők, gyermek-, és lakásotthonban dolgozó munkatársak mentális, lelki egészségének, jóllétének megőrzésében. 

A pszichológus munkája minden családjából kiemelt gyermek számára biztosított, éppúgy a nevelőszülői hálózatban, mint a gyermekotthonban. A szakemberekhez érkező gyermek, felnőtt egyéni, vagy csoportos keretek között vehet részt a közös munkában, amely során a pszichológus a hozott nehézséghez és az egyéni igényekhez igazítva dolgozik saját képzettségének, kompetenciakörének figyelembevételével és a Pszichológusi Etikai irányelveinek szigorú betartásával.

A pszichológusi segítségre folyamatként érdemes tekinteni, melyben ülésről ülésre dolgozik együtt a pszichológus a klienssel, klienscsoporttal. Az első találkozás alkalmával a szakember és a kliens közösen határoz meg célokat az együttműködésre vonatkozóan. A pszichológus feladatai hasonlóak attól függetlenül, hogy nevelőszülőnél vagy lakásotthonban élő gyermekekkel foglalkozik. A szakember fő tevékenységei közé tartozik, hogy a bekerülés időszakát segítése a gyermek és környezete számára; a nehézséghez, elakadáshoz illeszkedve képzettségének megfelelően a gyermekkel, gyermekcsoporttal pszichológiai gondozást végezzen (tanácsadás, krízisintervenció, trauma-feldolgozás, terápia, csoportfoglalkozások); pszichés felkészítést nyújtson a gyermek új gondozási helyre kerülésekor, együttműködést alakítson ki a kollégákkal a gyermek és a gyermekcsoport érdekében; segítse a munkatársak munkahelyi mentálhigiénéjét. A nevelőszülői hálózatban feladatot ellátó pszichológus feladatai közé tartozik továbbá a részétel a nevelőszülői hivatásra jelentkezők kiválasztási folyamatában, hiszen a nevelőszülők alkalmasságának megállapítása során pszichológiai vizsgálat történik. A pszichológusok a nevelőszülői tanácsadók és szakmai vezetők segítségével veszi fel a kapcsolatot a gyermekkel, gyermekcsoporttal. A szakmaiság megőrzése érdekében a Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató pszichológus hálózatának pszichológusai egyéni és csoportos szakmai találkozókon, szupervízión fejlesztik önmagukat, működésüket.