"A gyerek órája gyorsabban ketyeg, szinte vágtat vele az idő, mindennap valami újat hoz, mozgásban, beszédben, utánzásban, a világ megismerésében - vele kell haladnunk."
Nyolc új nevelőszülőt köszönthetett az ÁGOTA Közösség Csongrád-Csanád vármegyében 100. nevelőszülői képzést záró eseményen.
A jó hangulatú napot a Csongrád-Csanád Vármegyei Bűnmegelőzési Tanács szervezte, ahol nevelőszülőknél élő fiataljaink, nevelőszüleik, lakásotthonaink lakói és dolgozói közösen fedezték fel a Vadaspark
A hatékony munka érdekében fontos, hogy pszichológiai divízió munkatársai is egy összeszokott csapatként tudjanak együtt dolgozni.
Az ÁGOTA Közösség is képviseltette magát a Somogy vármegyei Nagyszakácsiban megrendezett XVI. Gyermekotthoni Kisszakácsok Országos Főzőversenyén.
Több mint 100-an vettek részt a Komárom-Esztergom vármegyei Vértesszőlősön megszervezett családi napon
A pályázatra 23 alkotás érkezett a nevelőszülőknél és lakásotthonokban élő fiataloktól.
"Nem létezik olyan, hogy tökéletes szülő. Szóval egyszerűen legyünk csak igazi szülők!"
Egészen kicsiként került nevelőszülőkhöz Farkas Henrietta és Farkas Anna Erzsébet, akik ma már a Szegedi Tudományegyetem hallgatói.