Csanádpalotai lakásotthonunkban is hagyomány, hogy ugyanúgy, mint minden családban, ballagási ebédet tartanak a végzős gyermekeknek.
Közel 70 fős vendégsereg érkezett vasárnap – gondoskodásba vett gyermekek és nevelőszüleik - Váradi Márkék lovastanyájára. A helyszín évek óta az Ágota közösség egyik kedvence.
Lázmérés, kézfertőtlenítés, másfél méteres távolság: a feladatok mellett ezekre kellett készülnie idén a sok ezer érettségizőnek – köztük a Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató maturánsainak.
A szegedi lakásotthonunkban élő 16 éves lány remekelt a Bornemissza Gergely nemzetközi ökölvívó versenyen.
Szekszárdon harmincöt állami gondoskodásban nevelkedő, Tolna megyei gyermek és fiatal lépett a zsűri és a közönség elé, hogy megmutassa, miben tehetséges.
Irodát szenteltek Kiskunfélegyházán: a Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató új, Szent István téri területi irodája kapott egyházi áldást.
A bácsalmási gyermekotthonban négy fiatal is most szerzett szakmát. Az otthonban hagyomány, hogy ballagási ebédet tartanak a gyermekvédelmi gondoskodásban élő gyermekeknek.
Szolgáltatónk Heves megyei nevelőszülői hálózata azért választotta újabb programjának témájául a családot, hogy azt üzenje, létezik egy családot helyettesítő intézmény: a nevelőszülői család.
A Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató ezzel a videóval mond köszönetet nevelőszülőinknek, áldozatos munkájukért! Hála értük!